Tibeti Napok 2013

A Bernády György Kulturális Központ közreműködésével 2013. február 9-én, és 10-én, a tibeti újév alkalmából Tibeti Napok címmel, két napos rendezvényre kerül sor Marosvásárhelyen.

mikici 2013 plakatFebruár 9-én szombaton 18 órától a Bernády Házban B. Fülöp Erzsébet és Bányai Kelemen Barna színművészek régi tibeti szövegeből olvasnak fel, ezután filmvetítés következik, díjnyertes filmesek kiemelkedően egyedi alkotásának bemutatása.

Február 10-én vasárnap délben 12 órakor Tűzszertartás a Marosparton (a Sörpatikával szemben). A résztvevők hozhatnak magukkal kevés lisztet, cukrot, mézet, gabonamagvakat a tűzfelajánláshoz.

Bővebb felvilágosításért forduljanak a szervezőhöz a 0740-243-399 telefonszámon.

Om Mani Padme Hung!

Reklámok

CSOMA – EMLÉKNAP Marosvásárhelyen

Kőrösi Csoma Sándor halálának 170 évfordulója alkalmából különleges eseménnyel  emlékezünk a Bernády-házban (Horea utca, 13 szám), április 5-én, csütörtökön, délután 6 órától.

A rendezvény meghívottja Irimiás Balázs, budapesti építész, akinek az önkéntesekből toborzott kezdeményezésével már a tavaly megismerkedhettünk.

A 6 órától kezdődő előadásban bemutatásra kerül a Csoma szobája nevű projekt 2011-es beszámolőja, majd ezt követően, Szemző Tibor díjnyertes filmjének  Az élet vendége – Csoma legendáriumának levetítése.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit!

A mahamudra és dzogcsen egysége – márciusban új tanfolyam indul Marosvásárhelyen

A Nagy Pecsét és a Nagy Teljesség egysége,
avagy
a mahamudra és dzogcsen egysége

Tanfolyam Marosvásárhelyen Urgyen Vaszi Sándor vezetésével, március és június között.
Helyszín:
a Marosvásárhelyi Bolyai téri Unitárius Egyházközség Ifjúsági Terem (Bolyai 13)

Patrul Rinpocse, a nagyon tanult és legfőbb beteljesítést elért mester mondta:

“Nem a nyelvtani vagy költői kifejezések
Által hoznak a szentiratok jólétet és megvalósítást.
Az összes bodhiszattva sajátos tulajdonsága,
Hogy a kifogástalan utat egyszerű és köznépi nyelven tanítja.”

Ezen állításnak megfelelően, A Nagy Együttérző közvetlen útmutatásai a nagy tudós és teljesen megvalósított mester, Karma Csagme gyémántbeszéde, aki maga személyesen Árja Lokesvara (Nemes Csenrézi) volt. Saját tapasztalatán alapuló tanácsait könnyű megérteni, és jelentésük a dharma kvintesszenciája. Magunk és mások tudatát egyesítve a dharmával, nyilvánuljon meg a tanítások jó minősége minden lény hasznára.

Bármilyen előképzettség nélkül mindenkinek ajánlott, mivel az alapgyakorlatokkal kezdődik, és a tibeti jógik teljes spirituális útját tartalmazza, egyetlen egyszerű gyakorlat különböző módon történő megértése és gyakorlása által. Általában a tibeti hagyományban különböző gyakorlatokat végeznek a spirituális út különböző szintjein, de itt szembesülhetünk azzal, hogy a minden tibeti által ismert spirituális gyakorlat, hogyan tartalmazza a teljes utat. Mahasziddha Karma Csagme e művét nyolc részben fogjuk bemutatni.

A képzések során a tanításhoz kapcsolódó meditációkat, szertartásokat és egyszerű fizikai, tibeti jógagyakorlatokat is végzünk.

Március
Március 31. Első rész
: A mély tanítások összegzésének éneke
Április 1. Második rész: A nehezen elérhető emberi test előnyeinek éneke
Április

Április 28. Harmadik rész
: Az állandótlanság és ok-okozat átgondolásának éneke
Április 29. Negyedik rész: Ének a meditációs időszakról
Május

Május 26. Ötödik rész
: A kifejlesztés és beteljesítés közvetlen tréningjének éneke
Május 27. Hatodik rész: A tapasztalás során megjelenő akadályok megtisztításának éneke
Június

Június. 30. Hetedik rész
: A továbbfejlesztés éneke, avagy a mahamudra és dzogcsen
Július 1. Nyolcadik rész: A halál útként tekintésének éneke

A nyolc egynapos kurzuson (négy hónap alatt) vesszük át a nyolc részben bemutatott teljes spirituális utat. A tanításokra és workshopokra szombat-vasárnap kerül sor, délelőtt 11 és délután 4 órai kezdettel.

A napi programok részletesebb bemutatása:

Az első rész (március 31) a teljes spirituális út rövid bemutatása, mellyel a négy hónapos program során részletesebben megismerkedünk.

A második és harmadik rész (április 1 és április 28) a négy közönséges előkészítő gyakorlattal ismerkedünk meg, amelyek:
– az értékes emberi test (1),
– a karma (ok-okozat) (2),
– az állandótlanság és a halál (3),
– a létforgatag hátrányai (4)

A közönséges előkészítő gyakorlatok alapozásul szolgálnak a teljes spirituális úthoz. Tibeti nagymesterek tanításaikban hangsúlyozzák ezeknek az előkészítő, alapozó gyakorlatoknak a fontosságát, hogy a gyakorló megértse lehetőségeit és többé már ne térjen le a spirituális útról.

A negyedik rész (április 29) a négy sajátos előkészítő gyakorlatokat (ngöndro):
– mint a menedékvétel, a megvilágosodott tudat kifejlesztése és a leborulások (1),
– tisztító meditációk (2),
– mandalafelajánlások (3),
– gurujóga (4

A menedékvétel, a megvilágosodott tudat kifejlesztése és a leborulások által válunk buddhista gyakorlókká. A tisztító meditációkkal megtisztulunk előző életeink és ezen életünk negatív karmáitól. A mandalafelajánlások által pozitív karmákat, érdemeket halmozunk, hogy ezek által minden jót megkaphassunk. A gurujóga az összes tibeti hagyomány leglényegibb gyakorlata, általa a tudat természetével azonosulunk, és képesek leszünk a későbbi gyakorlatokat ebből az állapotból végezni.

Az ötödik részben (május 26) az Együttérzés Buddhája kifejlesztő és beteljesítő meditációival ismerkedünk meg. E két rész az összes tantrikus istenségmeditációra jellemző. A kifejlesztő fázisban magunkra öltjük az istenség alakját, mondjuk a mantráját és egyéb vizualizációkat végzünk. A beteljesítő fázis során az istenség teljes átélésével jógákat végzünk, mint a fényesség és üresség jógája, így alkalmazva a meditációt a mindennapi életünkben.

A hatodik részben (május 27) végigvesszük azokat az akadályokat, melyek megjelenhetnek spirituális utunkon, melyek tévutakra vihetnek, és azt, hogy milyen ellenszereket használhatunk, melyekkel elejét vehetjük ezeknek, vagy utólag helyre tudjuk hozni őket.

A hetedik részben (június 30) a mahamudra és dzogcsen meditációkkal foglalkozunk, melyek a tibeti hagyományok legbelsőbb ezoterikus meditációi, és a szivárványtest átéléséhez vezetnek, amikor magunkat és környező világunkat is tiszta fénynek érzékeljük, és ebben az állapotban működünk a lények javára.

A nyolcadik részben (július 1) a halál folyamatának jelenségeivel ismerkedünk meg, az elemek egymásba olvadásával, majd a halál utáni köztes lét állapotával. Erre főleg azoknak a gyakorlóknak van szükségük, akik még életükben nem tudják elérni a teljes megvilágosodást, és így a halál folyamata, valamint a halál utáni köztes lét állapota nagy lehetőség számukra. E részben tanultak által az újjászületésünket is ellenőrzés alatt tudjuk tartani, hogy az jó irányba haladjon.

A programok és meditációk egymásra épülnek és ezért ajánlott végigjárni azokat, bár rövid összefoglalót tartunk az előzőekben tanultakról.

Kérjük mihamarabb jelezzék résztvételi szándékukat a a 0740-243-399 telefonszámon vagy a bobmiklos63@gmail.com emailcímen.

Az Urgyen és Kandro által összeállított A Tiszta Fény: a tibeti jóga és meditáció kézikönyve, mely tartalmazza a tárgyalt szöveget, megvásárolható  a tanítótól  a helyszínen.

Érdeklődni lehet Urgyennél:
Tel: 06-70-5635895
E-mail: urgyen61@gmail.com
Honlap: urgyen.eoldal.hu


Bővebb felvilágosítás a 0740-243-399 telefonszámon és a bobmiklos63@gmail.com emailcímen.